Árvíztűrő tükörfúrógép

Hellobello! 

Cím: Alone 

Kategória: novella – one-shot, fanfiction 

Fandom: Mo dao zu shi – Wangxian – Wei Wuxian & Lan Wangji
Fandom ismerete nem szükséges!

Besorolás: angst, dark, ficlet, egyperces, Wangji pov, death story (ha már meghalt, annak számít?), (pre-)slash 

Helyszín: Felhőzug, Gusu 

Idő: Wei Wuxian halála után pár nappal 

Leírás: Lan Zhan nem tudja feldolgozni Wuxian halálát.

Figyelmeztetések: előfordulhat, hogy kicsit ooc és nagyon szomorúúúúú :( (eskü, fogok nekik írni egy fluffot is)

Korhatár: 12+ 

Forrás: a főforrás maga az író: Mo Xiang Tong Xiu, azonban merítettem a live-action sorozatból, rendezői: Zheng Weiwen és Chen Jialin.

Ihlet:

• ViPat tessék okolni a Skarlátvörösével. (Olvassátok el, érdemes!) 
• Képek: itt eneadarttól, itt Anna Richtertől 

Terjedelem: 756 szó 

Megjegyzés: Nem tudom, hogy miért, de magamra találtam ebben a fandomban és az ötletek csak úgy jönnek, pedig aztán lenne dolgom és vár rám még jó pár félbehagyott kezdemény, ItS átírás, meg egy félig elkészített dizájn is. Mindenesetre jó érzés újra rendszeresebben írni, mikor rajta jár az eszem, hogy mit akarok "papírra vetni", nem úgy, mint egy ideje, hogy hébe-hóba valami rám tör. Nem tudom, hogy meddig tart ez ki, de addig igyekszem minél többet megírni.
Megjegyzés 2: Régen, a tébolyon volt egy-két munkám, aminek a formáján volt inkább hangsúlyt, csak visszaolvasva őket mindig rájöttem, hogy ha a forma frappáns is, a sztori bennük valami borzalom. Most ezen próbálok túlemelkedni ViPa bátorítására. Mondjátok meg ti :D
Megjegyzés 3: A blog átlépte az 50 posztot * - * Ez nélkületek nem történt volna meg, így köszönöm! 

Jó olvasást!💖 

 * * *

A reggel, amikor úgy kelt fel, hogy még nem tudta: az alvadt vér a kezén az Övé.

Mikor még nem sejtette, hogy a sok-sok együtt töltött pillanat és emlék tüze skarlátvörösbe borulva fog parázslani, nem hagyva maga után mást, mint könnyed, a jelennel elszálló hamut.

– Wei Ying! – Mikor torka szakadtából, kétségbeesve fog üvölteni utána, próbálja elkapni, de keze csak az üres levegőbe markolt újra és újra.

Mikor már nem volt ott.

A csönd dögvészként telepedett alá, minden lélegzetvétel nehéznek hatott a mozdulatlan levegőben, amit le kellett erőszakolnia torkán. Sosem gondolta volna, hogy az úgy szeretett némaság lesz egyszer a kegyetlen ellensége, folyamatosan emlékeztetve: nincs itt. Vele.

Mikor már nem hallotta, mintha nem lenne füle.

Mikor már nem látta őt, mintha nem lenne szeme, mintha megvakult volna a világot nézve, mit számítottak a bútorok körvonalai, a fekete tintával húzott betűk, öltözetének hófehér színe... ha őt nem látta sehol sem. 

Mikor már nem volt mellette. 

Egyedül térdelt, keze ökölbe szorult és várta, hogy az ítélet kardja végre lesújtson rá. Mennyivel könnyebb lenne!

És könnyebb lett. 

Egy csattanás, két csattanás, a korbács lecsapott rá. De ő újra és újra némán tűrte. Mit számított minden más? 

Mikor már minden, ami számított, nem létezett. 

Bőrébe vájt, belé mart, és nem bírta felfogni: már nincs. 

Mikor már Wei Wuxian[1] nem volt Felhőzugban[2].

Újabb ütés.

Nem volt a Gusu Lan klán területén.

Újabb ütés.

Nem járta a vidéket.

Mikor már nem volt életben.

Újabb korbácsütés.

Nem látta.

Újabb ütés.

Nem hallotta, még az a túlvilági, átkozott fuvolaszó sem szállt messzire. Bár újra és újra hallaná.

De csak megint és megint lecsapott a korbács, újabb bőrréteget tépve fel a hátán.

Némán tűrte, némábban, mint Wei Ying elvesztését. Mi ez ahhoz képest?

Húsa sikoltozott, valami vérzett, talán a nyelve, talán az ínye, ha most kinyitotta volna a száját, néma pocsolyába ömlött volna.

Mikor már nem volt.

Mikor már napok óta próbálták megidézni lelkét, de...

Újabb ütés.

...nem létezett.

– Mi a Lan klán 52. szabálya[3]?

– Ne barátkozz a gonosszal. – A jól betanult mondatot álmából felkelve is tudta. – De nagybátyám, ki a helyes és ki a rossz? Ki fekete, ki fehér? 

Újabb ütés.

– Wangji[4], nagyot csalódtam benned. – Lan Qiren hangja fásult volt és kegyetlen, de elszállt a szélben, mert Lan Zhan magában csalódott... a megérzéseiben, a józan eszében és... a hűtlen szívében.

Nem volt vele.

Újabb ütés.

Újabb és újabb.

Míg már érzéketlenné vált a fájdalomra.

Nincs itt. Nincs ott. Nincs sehol. Hol lehetsz? Hol vagy? Vér serkent vörösen és melegen. Hol vagy? A korbács belesüllyedt bőrébe, magával rántva a felső réteget, és üvölteni tudott volna, de nem a fájdalomtól... a hiánytól. HOL VAGY?

Vér. Vörös. Hol vagy? Nem vagy itt. Vörös. Hófehér bőrén csorgott végig, és úgy szívta fel a fehér szövet, mint szeplőtlen vászon a skarlát festéket. 

Mikor már nem létezett.

Újabb ütés. Újabb és újabb. Újabb.

Kérlek, gyere vissza.

Hozzám!

Vér. Vörös. A nedű pirosan folyt, mint a megállíthatatlanul áradó folyó. Végig hátán. Lecsöpögött a földre.

Szükségem van rád!

Egy csepp. Két csepp. 

Újabb ütés. 

Csöpp. 

És azt hitte bár belehalna ő is.

Talán belehalt. Egy része. A vadul dübörgő szív, mely ha repülni tudott volna, minden bizonnyal elengedné, hogy szálljon messzire és kímélje meg.

Újabb ütés. 

Csöpp. 

Újabb ütés. 

Csöpp. Csöpp. Csöpp. 

Hol vagy, Wei Ying? 

Nem volt. 

Nem tudta, hogy a korbács mikor állt meg.

Nem hallotta a csepegést.

Nem látta, ahogy mindenki távozott és egyedül maradt a kietlen magánnyal. 

Csak Wei Yinget látta. A csintalan mosolyt, mely képes volt görbülni a legnyomorúbb pillanatban is, és Lan Zhan annak fényében szívesen sütkérezett, a csillogó szempárt, mely szürkén és acélosan hirdette szívének szavát, finoman csiszolt vonásait és fekete, hosszú haját. 

Mikor kába lélegzetvételek és a szív vad hangjai között suttogása utat tört: – Wangji! 

– Wei Ying? Wei Ying! – karistolta a nevet a nehéz levegőbe, annyiszor, hogy elhitte, őt látja. 

– Hogy nézel ki? Mit műveltél magaddal? – közeledett hozzá. 

Ő pedig nyúlt érte: – Wei Ying! 

Az este, amikor úgy ájult el, hogy hitte: Wei Wuxiant megtalálhatja. 

* * *

Lan Xichen öccsét fogta, aki összeesett, amint előre mozdult a térdelésből karját kinyújtva. Homlokára tette a kezét: láza volt.
– Wei Ying – habogta eszméletlenül és Xichennek összeszorult a szíve: rosszabb volt mint visszhang, mert nem hús-vér lényt szólongatott, hanem egy emlékekből épült kohéziót.
Hóna alá nyúlva vitte be a szobájába és hasra fektette, hogy kimossa a sebeket és bekösse őket.
Nem ébresztette fel Lan Zhant, sőt, elővette Liebinget[5] és eljátszotta neki a Megnyugvást: mert néha csak az segíti át az embert a nehéz dolgokon, ha elképzeli, milyen volna az a világ, amelyben teljesülhetnek az álmok[6].
Lan Zhan elképzelte életét Wei Yinggel.

* * *

Magyarázatok/Érdekességek:

[1] Születési neve Wei Ying, adott neve Wei Wuxian.

[2] Felhőzug (más néven Felhőrejtek) a Gusu Lan klán központja egy távoli hegyen, Gusu városán kívül.

[3] Gusu Lan klánnak több, mint 3000 szabálya van, abból az egyik fontosabb: ne barátkozz a gonosszal.

[4] Lan Zhan a születési neve, adott neve viszont Lan Wangji.

[5] Liebing (裂 冰) Lan Xichen xiaoja. Xiao egy peremsípos fuvola, avagy vertikális fuvola(furulya). Általában bambuszból készítették. Liebing jelentése: törött jég.

[6] Egy gésa emlékirataiból idézve nem szó szerint. 

*a fanart Kyoshich munkája. Én csak effekteltem és szöveget tettem rá, ha netalántán wattpadra felkerülne...